Hetedik rész

Tegnap este sok mindent át értékeltem. Azt gondolom beszélnem kellene mindenkivel, (igen Leilával és Alexal is) rendeznem kell az életem mert amíg nem zártam le ezt a korszakot addig nem nyithatok újat.

Zsófival délben ébredtünk. Neki is elmondtam a terveimet, majd elindultam haza, közben meg csörgettem Leilát. Nyolcadik csengésre vette csak fel, gondolom megint másnapos volt. Szánalmas.

-Szia zavarlak?-kérdeztem teljes közömbösséggel a hangomban.
-Hanna! Úgy örülök hogy fel hívtál, tudtam, hogy át gondolod a dolgokat, és meg tudsz bocsájtani. És én tényleg...
-Leila!-szakítottam félbe-Nem békülés miatt hívtalak. Csak szeretnék mindent meg tudni erről az egészről. Le akarom zárni a múltat, és ehhez az kell, hogy beszéljek veled, és mindenkivel.
-Óóó...-kedvetlenedett el- oké, nekem így is jó.
-Rendben, találkozhatnánk most? Itt vagyok a Deákon.
-Persze, fél óra és oda érek.
-Akkor 2kor Prisent kávézó?
-Igen, ott jó.
-Rendben szia-tettem le meg sem várva hogy elköszönjön.

Úgy is lett, 2 után pár perccel már egy asztalnál ültünk gyümölcs lével, és egy egy szelet vanília tortával. Régen, nagyon régen, mikor még legjobb barátok voltunk, folyton ezt rendeltük.

-Szóval miről szeretnél beszélgetni?-kezdett bele.
-Először is szeretném tudni, meg tartod e a babát?
-Igen, tudod nem akarom őt büntetni ezzel. Bár mennyire is nem kívánt terhesség, soha se venném el az életét. És ráadásul a tetteim következtében-itt elakadt egy pár másod percig-teljesen egyedül maradtam, legalább ő itt lesz nekem.
-Alex?-kérdeztem meg lepetten.
-Ó, hát fel ajánlotta hogy velünk marad, de nem fogadhattam el, bármennyire is szeretem. Mert hát igen szeretem. Elhiszem, hogy neked ez most fáj, de ez van. Nem tudok neki mit tenni. Meg történt, és sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, nem akartalak megbántani. Nagyon fontos vagy nekem, és a barátságunk is az. Szeretném helyre hozni.
-Figyelj ezt már biztos nem tudjuk helyre hozni, és tudod mit?! Igazából nem is akarom. Szerintem érthető okokból, nagyon meg utáltalak. Ez van. Elcseszted nincs több esélyed. De egyet akarok még tudni: Mettől meddig?
-Alexal?-kérdezte félve.
-Igen-bólintottam.
-2 hónapig-sütötte le a szemét.
-Tudom, csak a te szádból akartam hallani.
-Mi van?-képedt el.
-Igen, jól hallottad. 1 évig jártunk ebből az utolsó 2 hónapot végig veled töltötte titokban. De tudod mit nem értek még? Hogy lehettetek ekkora balf****k hogy nem védekeztetek?-fakadt ki belőlem.
-Ki szakadt-szégyellte el magát.
-Wháhháhhááhháhá-szakadt ki belőlem a nevetést.-Tényleg ennyire szerencsétlenek vagytok? Esemény utáni tabletta? Vagy valami, könyörgöm!-nevettem tovább.- Na jó azt hiszem, nekem ennyi elég is. Csáó- köszöntem el.

Boldogan jöttem ki a kávéházból. Örültem, megkönnyebbültem, és szántam őket. Nagyon. A következő ember akivel beszélnem kellett Alex volt. Kisebb gombóccal a torkomban tárcsáztam a számát. Azonnal fel vette.

-Hanna?-csodálkozott.
-Igen, szia Alex-köszöntem vissza olyan nyugodtan, amennyire csak a szapora szív verésem engedte.- Figyelj szeretném le zárni ezt a korszakot, a veled és Leilával kapcsolatos dolgokat, s a többi. De ezt csak úgy tehetem meg, beszélek veletek erről. Most jövök a Leilával való találkáról. Rá érsz?
-Őmm... Igen persze. Merre vagy most?
-A kertvárosi parknál.
-Oké 10 perc múlva ott vagyok.
-Oké.-és le tettük.

Azt hiszem ő végre felfogta, hogy soha többé nem fogok tudni meg bocsájtani nekik, és nem is akarok. Fél 4re ért ide. Messziről kiszúrtam. Bárhol felismerném.

-Szia-hajolt felém, hogy puszival köszöntsön.
-Inkább ne-toltam el magamtól. Éreztem ahogyan kissé könnyezni kezdek és a pulzusom az egekben, a mellkasomon meg akkora a nyomás, mintha ülne rajta valaki.
-Oké, bólintott, és le ült a földre velem szemben.-És mi újság, úgy általában?-próbált jó pofizni.
-Semmi különös, de nem báj csevegni jöttem.-ripakodtam rá.
-Jó, akkor miért hívtál, miről szeretnél tudni?
-Csak arról hogy miért.-valami forró folyt az arcomon végig. Könny, hát persze. A földet bámulva vártam a válaszára.
-Nem tudom. Szerettelek, és még most is szeretlek, de valahogy kevés volt az egész. Alig beszéltünk találkoztunk, és az egész olyan gyerekes volt. Leila komoly. Vele tudtam beszélgetni a jövőbeli elképzeléseimről, terveimről, vágyaimról.
-Értem szóval én túl gyerekes vagyok-nyeltem vissza az újabb kicsordulni vágyó patakot.
-Nem, nem erről van szó. A kapcsolat volt túl komolytalan.
-Most már elhiszem, hogy ki szakadt, talán nem beszélgetni kellett volna közben, vagy ennyire unalmas volt-erőltettem álvigyort a fejemre.
-Mi van?!
-A gyerek. Leila azt mondta ki szakadt a gumi.
-És mért érdekel ez téged?-Háborodott fel. Komolyan nem hiszem el ezt az embert, ezek után még neki áll feljebb.
-Mert mondjuk az együtt töltött egy évből 2 hónapot mással keféltél, csak mert én nem voltam hajlandó szét tenni egy ilyen mocsoknak a lábam mint amilyen te vagy.-kiabáltam az arcába.
-Szó sincs a szexről-emelte fel ő is a hangját.-Maga a kapcsolat volt túl laza.
-Na jó tudod mit, ennyi elég is. Én most megyek, örülök hogy ezt meg beszéltük.-Fogtam magam, és elindultam haza felé.
-Ne már!-kapott utánam.
-Hagyjál-szedtem a lábaim szaporábban.

Ki értem a parkból, és büszkének éreztem magam. Már nem könnyeztem, már nem fájt, már nem voltam mérges. Még boldogabb voltam, mint mikor Leilát hagytam ott.

A táskámból egyre hangosabban szólt a Out Of My Head elővettem, és a kijelzőn Szöszi neve villogott.

-Szia-köszöntött vidáman.
-Szia, mond.
-Megyünk bulizni!-visította.
-Most?
-Hát olyan 8ra ott vagyok érted.
-Oké.
-Petinek szólj!
-Izé... Muszáj?
-Persze hogy muszáj!
-Oké.
 -Akkor nyolckor szió-tette le.

Mivel nem volt még kedvem haza menni, és pont Krisszék háza előtt sétáltam el, becsöngettem.

-Hanna!-nyitott ajtót egyszerre a 3 fiú. Krissz, Dávid, és Ádi.
-Hali, este buli lesz, de még nincs kedvem haza menni, úgy hogy gondoltam meg zaklatlak titeket-vigyorogtam az arcukba.
-Csak nyugodtan, gyere be.-hívott be Ádi.
-Oké.

Ők beszaladtak, mert valami hülye öldöklős videó játékkal szórakoztak, le vágták magukat a szétnyüstölt kanapéra, de úgy, hogy hely nem maradt.

-Sorry, nem maradt hely!- pillantott fel rám Dávid.
-Igen?-vontam fel a szemöldökömet. Fogtam magam és keresztben elfeküdtem az ölükben. A fejem Dávidnál, a lábam Ádinál a fejem és középen Krisszt nyomorítottam.

Mind hárman össze néztek, majd vissza felé kezdtek számolni.

-Három, kettő,...
-Le ne merjetek lökni-sipítoztam.
-Akkor száljál le felé!-parancsolt le magukról Ádi.
-De ne már! Így olyan kényelmes-nyafogtam.
-Na majd mindjárt nem lesz az!- és ekkor mind hárman egyszerre.
-Ne, hagyjatok, meg adom magam, halljátok, fel adom!-kiabáltam.
-Na akkor keljél fel innen-segített feltápászkodni Ádi.
-Beszállhatok?
-Persze-válaszolták egyszerre.

A nap további részében játszottunk, aztán elkísértek haza, megvárták még elkészültem, és utána együtt vártuk a többieket.

Nyolc előtt 5 perccel csöngettek. Ki mentem ajtót nyitni, és a következő személyek tárultak elém: Amarilla, Szöszi, és Miri.

Szóltam a többieknek, és már indultam is.

-Peti?-kérdezte rosszallóan tőlem Szöszi.-Ugye nem felejtetted el?
-Becsöngetünk oki?
-Ajjh te! Na induljuk.

Elindultunk, és becsöngettünk, pontosabban becsöngettem Petihez, a többiek a sarkon vártak.

-Buli van!-mosolyogtam rá.
-Tudom-lombozott le.
-Honnan?
-Dávidtól.
-Oké.
-És... gondolkodtál... rajtunk?-mutatott rám, majd magára.Válasz helyett életem legjobb cselekedetét tettem, oda hajoltam hozzá, és lekaptam. Majd bele szédültem, a gyomrom liftezett, és a szívem úgy vert, hogy majd ki ugrott a helyéről.

-Enyém vagy!-jelentette ki határozottan.
-Csak a tiéd-bújtam hozzád.

Elindultuk a többiekhez, kézen fogva. Majd ki csattantam a boldogságtól. Oda értünk, a többiek húú-ztak egy sort, de nem kérdezősködtek.

-Nem is lepődtök meg?-háborodtam kissé fel.
-Mindig tudtuk-válaszolták szinte egyszerre.
-Ennyire egyértelmű volt?-kérdeztem tulajdonképpen már saját magamtól.
-Kicsim, ez mindenkinek feltűnt, és igen egyértelmű is volt. Csak te nem vetted észre-piszkált halálian édes mosollyal.
-Ja, hát oké-zártam le ennyivel a témát.

Tovább haladtunk a belváros felé, és a többiek egyszer csak le lassítottak annál a boltnál, ahol régen, hát... khm... "ingyen vásároltunk", fogalmazzunk így.

-Na nem, én többet tuti nem-kezdtem hátrálni Peti kezét elengedve.
-Jajj ne parázzál már, buktunk már le?!-rángatott vissza Ami.
-Gyere már-unszolt Szöszi.
-És ha lebukunk?!
-De nem fogunk!-lökdösött az ajtó felé.
-Hjajjh, te-sóhajtottam hatalmasat, majd be mentem utánuk.


Csak Szöszi és én mentünk be, mert mindig is mi voltunk a legügyesebbek.

-Azt akarom hogy vissza térjen a régi éned, azért hoztalak ide, hogy lazítsunk!-biztatott.
-Oké, csak menjünk.

Egészen a pénztárig nem is volt gond, ahol is a pénztáros megállított mert Szöszi zsebéből kilátszódott a egy csoki papír széle.

-Ti ott!-kiabált ránk-Igen ti! Gyertek csak vissza!

Hát gyerekek, itt most befejezem, elment az ihlet, addig is találgassatok a folytatásról, jó olvasást! Timy <3